HUMUSLINE Komposzttea Rendszer

A különböző növényi ázalékok, trágyalevek, vagy komposzt kivonatok használata egyidős a kertészkedéssel. Közös bennük, hogy a kiinduló anyag beltartalmi jóságát vízbe oldjuk ki, majd a kapott levet permetezzük egy jóval nagyobb területre, mint amennyire a kiinduló anyagunk szilárd formában elég lett volna. 
Az aktívan levegőztetett komposzttea egy 24 óra alatt saját telephelyünkön előállított élő, mikrobiológiai folyadék. Ezt a folyadékot változatos módon használjuk telepítés és fenntartás során egyaránt.

Elkészítés

A komposzttea gyártó berendezésbe (AF-alko gépcsalád) vizet töltünk, majd hozzáadjuk a komposztot (Humusline Tea Humuszkomposzt) és a mikrobiológiai tápanyagot (BioMikrobiom Katalizátor).

 

Elindítjuk a gép levegőztetőjét és 24 órán keresztül működtetjük.  Ezt követően átfejtjük a permetezőbe és kijuttatjuk.

 

Mi történik az előállítás során? A komposztban található jótékony mikróbákat (baktériumokat, gombákat, egysejtűeket, fonálférgeket) lemossuk a komposzt felszínéről, majd a tápanyag, a víz és az oxigén hatására nagy számban felszaporodnak.

Alkalmazás

A kész komposztteát 24-48 órán belül fel kell használni. Kijuttatása történhet bármilyen permetezővel, locsólókocsival, vagy akár egyszerű kannával is. Lombra használva úgy kell fújni, hogy a levelek fonákjára is jusson (a lomb 75%-át kell érnie a teának).

 

Kijuttatási mennyisége a kezelt kultúra felületétől függ:

  • Gyep: 100 liter/Ha (10 ml/²), gyakoriság: állapottól függően 2 hetente, havonta

  • Virágágyások: 150 l/Ha (15 ml/m²) lombra, talajra vegyesen, gyakoriság: állapottól függően 2 hetente, havonta

 

  • Fák: 3 l/5-10 méteres fa, 4-5 l/10-25 méteres fa

A kijuttatás történhet a locsolóvízbe történő hozzákeveréssel (5-10x hígítás), ilyenkor a termőközeg, talaj állapotán javítunk és a tápanyag feltáródáson.

Referencia

Groupama Aréna - Fradi pálya

A sportgyepek különösen érzékenyek, lényegében szuperintenzív monokultúrás növénytermesztés. A rendszeres öntözésben könnyen felütik a fejüket a gombabetegségek, ami miatt rendszeres a gombaölőzés. Ez drámaian csökkenti a talajéletet, ezért a fűnyesedéket nincs ami lebontsa, ezért a gyepek filcesednek és levegőtlenné válnak. A komposzttea nagy sikerrel vált be a kórokozó baktériumok visszaszorításában és filcesedés teljes felszámolásban egyaránt. A gyökérzet stabilabb, erősebb, egészségesebb.


Előnyök

  • Mikrobiológia talajoltás, talajélet katalizálás

  • Biokontroll hatásait tapasztaljuk gyökéren és levélen egyaránt

  • Csírázás serkentés, biológiai csávázószer

  • Időszakosan növeli a fotoszintetiszáló képességet, amely erősíti a növény immunrendszerét

  • Fenofázisok, fejlődési szakaszok stabilizálása, serkentése

  • Növény regeneráció extrém időjárási körülmények után (nagy/kevés eső, hőhullám, fagy, stb.)

  • Kaszálás utáni regeneráció

  • Szárbontás, gyepen a filcesedés teljes felszámolása

  • Illat, zamat, színfokozás, beltartalom növelés

  • A komposzttea nem csodaszer, de egy biológiai alapú telepítési-fenntartási rendszerben nagyon hatékony és kiváló ár-érték arányú eszköz lehet.

Humusline TEA Humuszomposzt

 

A Humusline Humuszkomposztok gyártási technológiája a kontrollált aerob humuszkomposztálás. A komposzttea minőség érdekében a prizma legjobb részeit leválasztjuk és kézzel történő finom kezelésnek vetik alá, így biztosítva a legnagyobb mikrobiális változatosság kialakulását.

 A termék minimum jellemzői:

  • baktériumok: min. 7 x 10⁹/gr, 7000 faj,

  • gombák: 3,0 x 10⁴/gr, 2-300 faj,

  • protozoák: 8 x 10³/gr,

  • nematódák: min. 100 db/gr.

Megvásárolható kiszerelések:

 

5 liter - 7490 Ft (5900 Ft + ÁFA)

10 liter - 13 850 Ft (10 900 Ft + ÁFA)

15 liter - 19 050 Ft (15 000 Ft + ÁFA)

BioMikrobiom Katalizátor

A BioMikrobiom Katalizátor egy takarmány alapanyag, amely nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve az Agrofutura több éves munkájának saját terméke.

 

A növényi és ásványi összetevőkből álló keverék biztosítja az aktívan levegőztetett  komposzttea készítése során a folyamatos és változatos tápanyagot a mikróbák teljes spektrumának szaporodásához. A Katalizátor NEM tartalmaz egyszerű cukrokat (pl. melasz), helyette olyan magas ásványi anyag, vitamin és olajtartalmú anyagokat, mint a tengeri alga, zabliszt, gyógynövények.

A termék minden komponense ökológiailag tanúsított gazdálkodásból származik és nem tartalmaz állati származékot.

Megvásárolható kiszerelések:

 

2 kg - 7490 Ft (5900 Ft + ÁFA)

4 kg - 12 700 Ft (10 000 Ft + ÁFA)

Alkalmazandó mennyiségek
30 liter vízhez

0,5 liter Humuszkomposzt

20 dkg Mikrobiom Katalizátor

kb. 3000 nm felületre elegendő

100 liter vízhez

1,5 liter Humuszkomposzt

40 dkg Mikrobiom Katalizátor

kb. 10 000 nm felületre elegendő

200 liter vízhez

3 liter Humuszkomposzt

100 dkg Mikrobiom Katalizátor

kb. 2 Ha felületre elegendő

1000 liter vízhez

15 liter Humuszkomposzt

4 kg Mikrobiom Katalizátor

Kb. 10 Ha felületre elegendő

2000 liter vízhez

30 liter Humuszkomposzt

8 kg Mikrobiom Katalizátor

Kb. 20 Ha felületre elegendő

AF-alko-komposzttea-gepcsalad.jpg

Komposzttea gyártó berendezések

Minden igényt kielégítő gépcsaládunkról az Agrofutura honlapján tájékozódhat.